Lehet-e a gazdaságnak lelkiismerete? – Baritz Sarolta Laura OP nővérrel beszélgettünk

Közgazdászként kezdte a pályáját, majd domonkos nővér lett – hogyan kapcsolódik össze az életében a hit és a gazdaság?

Egy angol domonkos nővér barátom, Helen Alford vitt el 2002-ben egy bilbaói konferenciára, ahol közgazdász-teológusok és közgazdász-etikusok előadásait hallgattam. Ott találkoztam először a gazdaság emberközpontú értelmezésével, amely az egyház társadalmi tanításán alapul. Teljesen eltért a napjainkban megszokott profitmaximalizáló szemlélettől. 

Hazatérve csatlakoztam az Altern-csoporthoz, majd a Corvinuson doktori fokozatot szereztem, ahol egy erkölcsi értékeken alapuló, háromdimenziós gazdasági modellt dolgoztam ki Aquinói Szent Tamás nyomán. Ebből könyv is született. Később létrehoztuk a KETEG nevű képzést (Keresztény Társadalmi Elvek a Gazdaságban) a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán, s amit már több egyetemen is oktatunk. Tapasztalatom szerint egyre nagyobb az érdeklődés az emberközpontú, erkölcsös gazdasági gondolkodás iránt.

Hogy látja a jelenlegi globális gazdasági rendszer erkölcsi állapotát? Melyek a legfőbb etikai kihívások ma a gazdaságban?

A mai gazdaság egyik legnagyobb erkölcsi kihívása a haszonelvűség és az erényetika közötti feszültség. A haszonelvűség célja a lehető legtöbb ember számára a legnagyobb boldogság elérése, ami önmagában egy jó definíció lehetne, csakhogy itt egyrészt a lehető legtöbbről van szó és nem mindenkiről, másrészt a boldogságot az ember által realizálható hasznokkal méri, tehát azt nézi, mi az, ami hasznot hoz nekem. 

Ez egy versenyközpontú, nyer-veszít logikájú gazdaságot eredményez, szemben az együttműködésen és nyer-nyer helyzeteken alapuló, emberközpontú gazdasággal. A probléma gyökere, hogy ma nem erkölcsi értékek irányítják a gazdasági folyamatokat, pedig egyre többen – még a felsővezetők közül is – nyitottak lennének erre az etikusabb, kiegyensúlyozottabb megközelítésre.

Emberközpontú gazdaság: hogyan definiálná a fogalmat, és miben különbözik a jelenlegi rendszer uralkodó logikájától?

Az emberközpontú gazdaság alapja, hogy az ember nem eszköze, hanem alanya és célja a gazdasági- és munkafolyamatoknak – ezt hangsúlyozta II. János Pál pápa is a Laborem Exercens kezdetű enciklikájában. A jelenlegi főáramú, főként neoklasszikus és neoliberális közgazdaságtan viszont az embert gyakran pusztán a profitmaximalizálás eszközeként kezeli, háttérbe szorítva emberi méltóságát. Ezzel szemben az emberközpontú megközelítés a perszonalista filozófiából indul ki, amely szerint az ember társas lény, önmagát a kapcsolataiban tudja kiteljesíteni. Így az üzleti viszonyokban is fontos az én–te kapcsolat, a kölcsönös tisztelet és méltányosság. Ezt az irányzatot már a 18. századi civil gazdaság is képviselte, főként Antonio Genovesi (katolikus pap, filozófus és közgazdász) révén, aki szerint a gazdaság akkor működik jól, ha azt erényes emberek gyakorolják, és célja nem a profitmaximalizálás, legújabb megfogalmazások szerint: profit hajhászás, hanem a köz-jóllét, más szóval közjó, vagyis az ember kiteljesedésre törekvő boldogsága, az arisztotelészi eudaimónia.

Milyen szerepe van a személyes erényeknek – például mértékletesség, igazságosság, felelősség – a gazdasági döntéshozatalban? Lehet-e ezeket integrálni a modern vállalatirányításba?

Az emberközpontú gazdasági szemlélet alapjaiban változtatja meg a vállalatirányítást: ha figyelembe vesszük az olyan értékeket, mint a mértékletesség, az emberi méltóság tisztelete vagy a kölcsönösség, szubszidiaritás, akkor már nem pusztán a profit maximalizálása lesz a cél, hanem a közösségi jólét is. Jó példa erre a Helen Alford és Michael Naughton által – a Menedzsment, ha számít a hit című könyvben – ismertetett vállalatirányítási modell: ennek lényege, hogy a munkavállalóknak is részesedést kell kapniuk a vállalat vagyonából, így a tulajdonosi felelősség és az irányítás is közösségivé válik. Szemben a jelenleg is uralkodó hagyományos részvényesközpontú működéssel, ahol a munkavállalók nem részesednek a tulajdonból. A két megközelítés tehát eltérő értékrenden alapul és eltérő vállalati kultúrát eredményez.

Ez mennyiben hasonlít a szövetkezeti működéshez?

Sok mindenben hasonlít; jó példa erre a baszkföldi Mondragon, amelyet egy baszk pap alapított az ‘50-es években, és most már 140-150 országban van jelen – azaz multicégnek számít. A különlegessége az, hogy a munkavállalók tulajdonosként is részt vesznek a vállalat irányításában. 

Egész más munkavállalóként egy ilyen cégnél dolgozni, mint egy olyan vállalatnál, ahol minimalizálni akarják a fizetést a célból, hogy a profit minél nagyobb legyen. Az új könyvem második részében tizennégy nagyvállalat, bank, hálózat képviselőivel és vezetőivel interjúztam, mint például az Erste Bank, a Zwack Unicum, a Grundfos vagy a Béres, amelyekben fontos az emberközpontú szemlélet, és nagyon nagy hangsúlyt fektetnek a munkavállalók jóllétére is. Ha a vezetők filozófiája megváltozik, az egész vállalat működése és piaci szerepe is átalakulhat.

Két éve tudósítottam a Corvinuson szervezett vitájukról Pogátsa Zoltánnal, ahol ő a jóléti állam, ön pedig a közjó mellett érvelt. A közjó fogalmát gyakran említi mint gazdasági célt, s e fogalmat szorosan a boldogság fogalmához csatolja. Hogyan lehet ezt a gyakorlatban mérni, vagy akár megvalósítani vállalati és állami szinten?

Hát, igen, ez fogós kérdés. A boldogság és a közjó mérése összetett, de nem lehetetlen feladat. Van a szubjektív boldogság mérce, ami azt nézi, hogy most, ebben a pillanatban hogyan érzed magad; ennél természetesen holnap egészen más érték jöhet ki, mint ma, attól függően, hogy az adott pillanatban éppen milyen körülmények adódnak. És van az arisztotelészi megközelítés, ami pedig az élet értelmét, értelmességét, céljait vizsgálja. Egy állam akkor valósítja meg a közjót, ha polgárai elégedettek és senki nincs kizárva a gazdasági folyamatokból – 

Az a globális egyenlőtlenség, ahol az emberiség 1%-a birtokolja a javak 90%-át, égbekiáltó igazságtalanság. Stefano Zamagni közgazdász szerint a világon elegendő forrás és tudás van ahhoz, hogy mindenki részesüljön az alapvető javakból – a gond az igazságtalan elosztás. Emellett a technológiai cégek profitközpontú működése is rávilágít arra, hogy az eszközök önmagukban nem jók vagy rosszak, a cél határozza meg a működésüket. Ezért is fontos, hogy az emberközpontú gondolkodás erősödjön a közgazdaságtanban: ne csak a profit maximalizálása, hanem az emberi méltóság, a jóllét és a közjó szolgálata legyen a cél.  

Pozitív tendencia, hogy ma már léteznek alternatív mérőszámok a GDP helyett, például a jóllétet (well-being-et) mérő indexek, amelyek egyre inkább az emberi kiteljesedésre, nem pusztán a gazdasági növekedésre fókuszálnak.

Így van, a világ vezető közgazdászai – mint Amartya Sen, Joseph Stiglitz vagy Jean-Paul Fitoussi – is olyan jólléti mércéket dolgoznak ki, amelyek a GDP logikája helyett figyelembe veszik az emberi kapcsolatok, a spiritualitás és a közösségi értékek szerepét is. Olyan fogalmak is előkerülnek náluk, mint a család vagy az ima – azaz egyre inkább az úgynevezett well-being kerül előtérbe a mérések során.

Sokan úgy vélik, az erkölcsi szempontok lassítják vagy gátolják a gazdaságot (ami alatt főként gazdasági növekedést értenek). Mit válaszol erre a kritikára?

Ugyanakkor az a tapasztalat, hogy az erkölcsösség nemhogy lassítaná, hanem sokszor épphogy felgyorsítja a gazdasági döntéshozatalt. Az olyan erkölcsi értékek, mint a nagylelkűség vagy a bizalom ugyanis nem feltétlenül időigényesek – sőt, ha egy vállalatnál bizalom uralkodik, az csökkenti a tranzakciós költségeket, hiszen nincs szükség hosszadalmas szerződéskötésre vagy papírmunkára. Ezáltal a döntéshozatal egyszerűsödik és gyorsabbá válik.

Hol húzódik a határ a jogos nyereség és a profitmaximalizálás között?

Ott, hogy a profitot célnak vagy csupán eszköznek tekintjük-e. Ha célként kezeljük, akkor hajlamosak vagyunk más szempontokat – például a környezetvédelmet, az emberi méltóságot vagy a közjót – háttérbe szorítani. Ezzel szemben, ha a profit eszköz a közjó szolgálatában, akkor megjelenik az erényesség, a mértékletesség és az emberségesség, mint elsődleges értékek. Ilyenkor nem profitmaximalizálásról, hanem profitoptimalizálásról beszélünk: olyan szintű nyereség eléréséről, amely fedezi a valódi szükségleteket (például megélhetés, pihenés), de nem szolgálja a luxusigényeket. Jó példa erre Béres Marcell gondolkodása, aki nem a saját fényűzésére költi a vállalati nyereséget, hanem termékfejlesztésre fordítja.  

Sok egyezés van a közjó-modell és a jóléti állam (azaz a skandináv modell) között. A különbség ezen modellek filozófiai és talán etikai hátterében van: a közjó-modell filozófiai háttere a katolikus érték-erényetika, míg a skandináv modell mögött inkább lutheránus filozófiai háttér áll. A gyakorlatban – és persze konyhanyelvre lefordítva – miben áll a hasonlóság és miben a különbség a két modell között?

A közjó-modell és a skandináv jóléti állam között valóban sok hasonlóság van, például mindkettő célja a társadalmi igazságosság, az oktatás és a középosztály megerősítése. A jóléti állam – ami mellett többek között Pogátsa Zoltán is érvel – struktúraalapú, vagyis az államnak kell biztosítania a jólét feltételeit. A közjó-modell ezzel szemben emberközpontú: azaz az egyén értékrendje, döntései, gondolkodása adja az alapot, és ebből épül fel a struktúra. Míg a skandináv modell inkább a külső keretekből, intézményekből indul ki, addig a közjó-modell szerint a változás az ember belső átalakulásával kezdődik. 

Luhmann német szociológus vagy a behavioristák szerint az ember elsősorban a környezetétől és a struktúráktól függ, és mint ilyen, a csoportnyomás és társadalmi keretek határozzák meg a viselkedését. Ezzel szemben a humanista közgazdaságtan, és ezen belül a Self Determination Theory (önmeghatározás elmélet) szerint az ember végső meghatározója önmaga, értékrendje és gondolkodásmódja hatni tud, át tudja alakítani a környezetét. Bár a struktúra visszahat az egyénre, a valódi változás az egyén belső átalakulásán keresztül kezdődik.

Ha már szóba került a struktúra és az ember szerepe, hol helyezkedik el Isten ebben a képletben?

Isten a javak hierarchikus rendjének csúcsán áll. A görög és keresztény filozófiák alapján létezik egy objektív értékrend: az anyagi javak eszközök, és az értékhierarchia legalsó szintjén foglalnak helyet; felettük állnak a vegetatív, szenzitív, majd az intellektuális és erkölcsi értékek. Aquinói Szent Tamás szerint az erkölcs minden más érték fölött áll; például a pénzügyek akkor teljes körűek, ha a tisztesség, átláthatóság, jószándék erkölcsi értékei határozzák meg. Az emberközpontú közgazdaságtan szerint a gazdaság csak akkor lehet teljes, ha erkölcsi értékek – például a becsületesség – vezérlik. 

Sokan azonban idegenkednek az istenhittől, sőt, egyeseket bőszít is, így az emberközpontú gazdaság leginkább az erkölcs fogalmára van kihegyezve. De természetesen erkölcs nincs Isten nélkül.

Tehát akkor az erkölcs az, ami úgy tűnik, hogy közös nevezőnek mondható?

Igen, e tekintetben a közös alap az erkölcs és az ember, a felett már a hitoktatás és a teológia területére lépünk. A KETEG gazdasági képzésében – amely például a Corvinuson is elérhető – három tantárgycsoport van, ezek közül az egyik a filozófia és teológia. Így a közgazdaság iránt érdeklődő hallgatók teológiai igazságokkal is találkoznak, például Istennel és az istenhittel.

Láthatatlan kéz helyett kölcsönösségi tranzakció: ön sokszor hangsúlyozza a reciprocitás jelentőségét a gazdaságban. Hogyan lehet ezt a gyakorlatban érvényesíteni a mai versenycentrikus környezetben?

A kölcsönösség lényege a „feltételes feltétel nélküliség”: 

Szemben a főáramú gazdasági gondolkodással, amely a cserére és a haszonra épül, ez a modell azt hangsúlyozza, hogy adni a másik ember jóllétének megteremtéséért is értékes. Ha mindkét fél így viszonyul egymáshoz, valódi kölcsönösség alakul ki, amelyben nem eszközként használják egymást, hanem közös célokat valósítanak meg – ez egy gyümölcsözőbb és emberibb struktúrát eredményez.

Hogyan lehet a haszonelvű, szerződéses szemlélet helyett a bizalmon alapuló kölcsönösség felé mozdulni, ha sokan attól tartanak, hogy ők járnak rosszul, ha először tesznek gesztust?

Stefano Zamagni Civil gazdaság című művében is pontosan ez a dilemma jelenik meg. A válasz: igen, valakinek el kell kezdenie. A nagylelkűség lehet egyoldalú is – ez az „egyirányú kölcsönösség”. Egy nemes gesztus egy nem nagylelkű környezetben is hatást gyakorol – „egy kevés kovász megkeleszti az egész tésztát”.

Valójában ez az igazán krisztusi viszonyulás.

Így van. Ez a krisztusi hozzáállás. Az erkölcsi kiállás a jó mellett önmagában értékes. Az önzetlen példaadás révén indulhat el a változás, még akkor is, ha olykor kudarc vagy áldozat az ára – mint a vértanúk esetében.

Hogyan fogadhatók be ezek az etikai és spirituális szempontok a gazdasági felsőoktatásban, üzleti képzésekben? Vannak már jó gyakorlatok?

A gazdaság és spiritualitás kapcsolata egyre inkább megjelenik a felsőoktatásban is, például a Corvinuson, ahol olyan témák is vannak, mint a „vallás és gazdaság” vagy a „spiritualitás és gazdaság”. Zsolnai László professzor munkássága is ezt erősíti. De én azt tapasztalom, hogy a főáramú gazdasági gondolkodásban is kezd megjelenni a különböző vallások – kereszténység, buddhizmus, iszlám, hinduizmus – spirituális tanításainak integrálása. 

A buddhizmus mértékletessége, a nem ártás elve vagy az iszlám kamatmentessége is közös értékként jelenhet meg, és hozzájárulhat egy lehetséges paradigmaváltáshoz a gazdaságban. Most nyílnak az ajtók, itt az idő felelősen jelen lenni és cselekedni.

A technológiai fejlődés (például mesterséges intelligencia, automatizáció) új kérdéseket vet fel a gazdaságetikában. Ön hogyan látja ezek hatását az emberi méltóságra?

A Summa Oeconomiae egyik fejezete (amit Laki Beáta és Dergez-Rippl Dóra írtak) éppen ezt a kérdést feszegeti: „Beszélhetünk-e emberközpontúságról a mesterséges intelligencia korában?” A mesterséges intelligenciával kapcsolatos félelmek részben jogosak, de a pánik nem megalapozott. Az ember nem képes önmagánál magasabb rendű létezőt alkotni – még a legfejlettebb MI (az úgynevezett szuperintelligencia, az ASI) is emberi alkotás, így alapvetően eszköz marad, ha felelősen használják.  Ez azt jelenti, hogy a technológia nem képes felülírni az emberi méltóságot, ha megőrizzük azt az alapelvet, hogy a gépek az ember szolgálatára legyenek, ne pedig fordítva. A mesterséges intelligencia tehát nem önálló erkölcsi lény, nem személy, nincs lelkiismerete, hanem az emberi döntések és értékrend tükre.

És miként változtatja meg a munka szerepét és értékét a munkaalapú társadalmak korában?

Kétségtelen, hogy a technológiai fejlődés munkahelyeket szüntet meg, elsősorban az ismétlődő, monoton munkák terén – például a gyártósori munkák esetén. Ugyanakkor új típusú munkák is keletkeznek, különösen a kreativitást, empátiát, emberi jelenlétet és komplex gondolkodást igénylő területeken. A kulcs az átstrukturálás: a társadalomnak fel kell készülnie arra, hogy az oktatás, képzés és gazdasági modellek alkalmazkodjanak ehhez a változáshoz. 

Elképzelhető például a rövidebb munkahét, a hatékonyabb munkaszervezés, több idő önművelésre, közösségi tevékenységekre. A felszabaduló idő új lehetőségeket nyithat az ember fejlődése és boldogulása előtt, ha a gazdasági és társadalmi keretek ezt támogatják.

A mai reklámok gyakran manipulálják az emberek vágyait. Hogyan lehet a marketinget a valódi emberi szükségletek szolgálatába állítani?  

Erről a témáról szintén szól egy fejezet az új könyvben, ezt Neulinger Ágnes jegyzi. Ő ezt a szemléletet „felelős marketingnek” nevezi, ahol az erkölcsi értékek – például mértékletesség, igazságosság – összekapcsolódnak az üzleti döntésekkel. A felelős marketing célja, hogy ne manipuláljon, hanem támogassa az emberek tudatos és mértékletes fogyasztását. Ez a megközelítés elutasítja a pazarló, környezetromboló és felesleges fogyasztás ösztönzését, és arra törekszik, hogy a marketing az emberi méltóságot és a társadalmi, környezeti felelősséget szolgálja. Egyes megközelítések szerint ez a fajta marketing „bátor marketing” is, hiszen szembe mer menni a profitmaximalizáló, kizsákmányoló logikával, és hosszú távú értékek mentén működik. 

Nyitókép: Ficsor Márton / Mandiner

***